Rekordot jelentő csaknem 1300 kilométert tett meg öt hónap alatt egy tigris Indiában: a szakértők szerint a két és fél éves hím valószínűleg zsákmány, territórium vagy társ után kutatva járja az országot.
A C1 névre keresztelt tigris a nyugat-indiai Mahárástra állam egyik vadrezervátumában született – olvasható a BBC hírportálján.
Idén februárban kapott jeladós nyakörvet az állat és egészen a monszunesők kezdetéig kóborolt a helyi erdőkben, majd elindult “megfelelő élőhelyet találni magának”.
A nagymacska június végén hagyta el a vadrezervátumot, ahol született és azóta Mahárástra, valamint a szomszédos Telangána állam több területét is bejárta. Múlt hétvégén Mahárástra egy másik vadrezervátumában bukkant fel.
A vadvédelmi illetékesek szerint a tigris nem egyenes irányban halad, hanem össze-vissza kóborol. Az óránként frissülő műholdas adatok szerint az elmúlt 9 hónapban több mint 5 ezer helyen járt.
“Valószínűleg saját territóriumot, élelmet és társat keres. A tigrisek potenciális élőhelyeinek többsége azonban már foglalt Indiában, ezért az újaknak sokáig kell kutatniuk” – mondta Bilal Habib, az Indiai Vadvédelmi Intézet biológusa.
Az állat napközben meghúzza magát és éjszaka indul útnak. Vaddisznóval és szarvasmarhával táplálkozik.
A tigris eddig mindössze egyszer került összetűzésbe emberekkel, akkor is csupán véletlenül sebesített meg valakit, aki bemászott a bozótosba, ahol a ragadozó épp meghúzta magát.
A hatóságok szerint azonban lehet, hogy az állatot be kell majd fogni és átszállítani a legközelebbi erdőbe “az esetleges kellemetlen találkozások elkerülése” érdekében.
Az illetékesek amiatt is aggódnak, hogy nemsokára elvesztik a kapcsolatot az állattal, mivel a nyakörv akkumulátora hamarosan lemerül.
A szakértők szerint a tigrisek száma nő Indiában, az állatok élőhelye azonban zsugorodik és nem mindig van bőséges táplálékuk.
Kép forrása: wikipedia.org